Katalin

























Magamról
Katalin vagyok. Vízöntő Napjeggyel, Bak ascendenssel láttam meg a napvilágot.
Bármilyen közhelynek hangzik, de kis gyermekkorom óta érdekeltek a természet-feletti dolgok, a hajlamot anyai nagyanyámtól örököltem.
6-7 éves voltam – mindig ünnep volt, ha hozzá mehettem – mikor nagymamámnál nyaraltam pár napot a Szondi utca egyik bérházának társbérleti lakásában. Számomra csodálatos, hosszú üvegpálcikákból álló csillár lógott az asztal felett, ami úgy csilingelt, mint a kis harangok. Ez alatt ülve rakta ki esténként a cigánykártyát, amit én borzongással vegyes kíváncsisággal figyeltem. Minden este elemelte háromszor a kártyát, hogy megtudja „mi várható holnapra”
Később csillagász akartam lenni, de mire kezdődött a tanév, választott iskolám megszűnt, és mást kellett választanom. 
 
Azóta nagyon sok év telt el, ma már én vagyok a nagymama, s unokáim tanulják a kártyavetést és az asztrológiát, sőt mindketten a maguk korának megfelelően értik,- tudják .
 
Nagy-nagy kanyarokat kellett tenni az életben, míg megtaláltam az utamat, hiszen fiatal koromban szó sem lehetett az ezotériáról, biztosan kitettek volna minden állásból, ha megtudják, hogy mi érdekel, mivel foglalkozom, és milyen könyveket olvasok.
 
Amikor megjelent az első, - fénymásolóval készített, fekete-fehér  - cigánykártya egyes trafikok kirakatában, talán az elsők között vásároltam meg. Ahogy raktam, beszélt hozzám, de csak játéknak tekintettem a vele való foglalkozást. Barátaimnak, barátnőimnek vetettem kártyát. Aztán egyszer csak a tágabb ismerősi kör is megjelent, és kérték tanácsaimat fontos döntéseikhez. Nagyon megijedtem, mert rájöttem, hogy amit csinálok, az nem játék, komoly felelősség, mert emberek életébe szólók bele akarva-akaratlan.
 
Elhatároztam, hogy megnézek egy pár „kolleganőt” és kérem a tanácsaikat, hogyan tovább. Nem volt szerencsém!
Az egyik például kódolta férjem a betegségét, halálát, amitől – annak ellenére, hogy kételkedtem benne – teljesen kétségbe estem. De ez is jó volt valamire! Ez volt a lecke arra, hogy nagyon meg kell gondolni, mit mondunk, mert tönkre tehetünk embereket, kódolhatjuk a rosszat.
Egy másik közölte hogy soha nem fogom megtanulni a kártyavetést de a tarot kártyát ne is kezdjem el tanulni. Ekkor elegem lett a kíváncsiságból, és azon nyomban elkezdtem tanulni, amit azóta sem hagytam abba, pedig ez már közel húsz éve történt.
 
Egyszer a belvárosban munkába menet megláttam a közeli butik kirakatában egy gyönyörű könyvet: a Kazanlár tarot könyvet. Nem tudtam a kirakattól elmenni, vonzott a könyv, csodáltam a borítóját, amin a kártyák voltak, és tudtam, hogy ezzel nekem még dolgom lesz. Nagyon drága volt,  gyűjteni kezdtem rá, sajnos mire összejött a pénzem, sehol sem találtam a könyvből egyetlen példányt sem. Fájdalmam, hogy ezt a kiadást azóta sem tudtam megszerezni. Viszont a sors – és nem a véletlen – úgy hozta, hogy olvastam a festő tanfolyamáról, s elsők között végeztem el azt.